Varannai Aurél
Varannai Aurél (Bp. 1900. szept. 13. – Bp., 1989. dec. 16.): író, műfordító. Az I. világháborúban katonatiszt volt. 1920-ban kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegy. jogi karán. 1921-ben Párizsban a Sorbonne-on tanult, ahol esztétikai licenciátust szerzett. Tanulmányai közben tudósításokat küldött Bp.-re Az Újságnak. Hazatérése után (1922) Az Újság belső munkatársa, és ezzel egyidőben az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) titkára volt. A lapban főleg közgazdasági cikkeket írt, de megjelentek novellái és kritikái is. 1935-től a londoni Economist mo.-i tudósítója. Az Economist-ban támadta Imrédy Béla politikáját, Az Újság vezércikkében Bethlen István pénzügyi intézkedéseit. 1939-ben rövid időre internálták, a II. világháború alatt katonai fegyház és büntetőtábor foglya volt. 1946-tól 1948. aug.-ig a Reuter hírügynökség mo.-i tudósítója. Ekkor hűtlenség vádjával állították bíróság elé, de a vádat sajtó útján elkövetett rágalmazásra változtatva nyolc hónap után kiszabadult (1949. ápr.). Állás nélkül maradt. 1951 nyarán kitelepítették, a kitelepítés alatt klerikális izgatás vádjával került bíróság elé. 15 évi börtönbüntetést szabtak ki rá. 1956 szept.-ében szabadult. A forradalom alatt a New York Times tudósítója volt. 1957-től esszé- és tanulmánykötetei jelentek meg. Az angol-m. kulturális érintkezés számos eddig ismeretlen értékére hívta fel a figyelmet. Cikkeiben a miszticizmus, a szürrealizmus, az egzisztencializmus nyomait kísérte végig a hatvanas évek amerikai irodalmában. Számos műfordítása jelent meg (Harald Pinter Beckett, Arthur Miller, Gabrielle Colette).– M. A letört nemzedék (Világirodalmi Figyelő, 1963. 3. sz.); John Bowring és a magyar irodalom (Bp., 1967); Angliai visszhang (Bp., 1974); J. A. Blackwell: Rudolf of Varosnay. Tragédia (ford., Bp., 1977); Toll és bilincs (önéletrajz, kéziratban, OSZK). – Irod. Hunyadi István: A nyolcvanéves V. A. köszöntése (Élet és Irod., 1980. 37. sz.); „… Én nem hamisítottam meg a történelmet. ” V. A.-lal beszélget Vezér Erzsébet (Mozgó Világ, 1989. 11. sz.).
