Vécsey Ernő
Vécsey Ernő (Bp., 1910. dec. 25. – Bp., 1977. febr. 23.): zeneszerző, zongoraművész, pedagógus. 12 éves korában vették fel a Zeneak.-ra, ahol Székely Arnold növendéke volt. Tanulmányai befejezése után különböző könnyűzenei együttesekkel mint zongorista és karmester bejárta Európát és a Közel-Keletet. 1933-ban tért haza, itthon zongoraszólista volt Heinemann Sándor zenekarában. 1936-tól készültek hanglemezfelvételei, 1942-től a Radiola Tánczenekart vezette. 1945–46-ban a vendéglátóipari szórakoztatás területén dolgozott. 1947-től a Hivatásos Zenészek Zeneisk.-jában, 1960-tól az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában éneket és zongorát tanított, 1963–67-ben a győri Kisfaludy Színház karmestere volt. Zeneszerzőként az 1940-es évektől vált ismertté. Több száz táncdala közül sok slágerré vált (Én mindig Pestről álmodom, Nem tagadom, Béka-szerenád), az ő szövegével szólalt meg magyarul számos világsláger. Népszerűek voltak zenés vígjátékai. Nevéhez fűződik Gershwin első mo.-i bemutatása (Rhapsody in Blue, Zeneak., 1939). – Szimfonikus műve: Három arcod (1959). – Zenés vígjátékai: A jégeső nem akadály (1957); Az asszony többet keres (1961); Őszi napsütés (1961); Ismerem magát (1962); Legfeljebb elválunk (1962); Az igazi (1963); A szamárlétra (1964); Lúdas Matyi (1965). – Könyve: Jazz-zongora iskola (Balassa P. Tamással és Lelkes Péterrel, Bp., 1961) – Irod. V. E. (Magy. Nemzet, 1977. febr. 26.; Hétfői Hírek, 1977. febr. 28.; Film, Színház, Muzsika, 1977. márc. 12.).
