Wellmann Oszkár

Full text search

Wellmann Oszkár (Szászrégen, 1876. okt. 8.Bp., 1943. máj. 4.): állatorvos, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1936, r. 1941). Tanulmányait az Állatorvosi Főisk: n és a bp.-i egy. orvosi karán végezte. 1897-től 1901-ig az Állatorvosi Főisk. élettani intézetében Tangl Ferenc mellett mint tanársegéd, 1901-től 1905-ig gyakorló állatorvosként működött. 1907-ben az elsők között szerzett állatorvosdoktori oklevelet. Ugyanebben az évben adjunktussá nevezték ki az Állatorvosi Főisk. állattenyésztéstani tanszékére. Majd egyéves tanulmányutat tett európai országokban. 1910-től haláláig az Állatorvosi Főisk. (1934-től Műszaki és Gazdaságtudományi Egy.) ny. r. tanára, az állattenyésztéstani tanszék vezetője volt. 1939-től felsőházi tag. Tudományos kutatómunkája főképp fiziológiai, biokémiai és anyagforgalmi, másfelől biológiai-örökléstani kérdésekre összpontosult. Széles körű kísérletek alapján, melyek során első ízben vetette alá állatok testét kvantitatív kémiai elemzésnek, meghatározta a hús- és zsírtermelés energiaszükségletét és asszimilációs munkáját, továbbá tisztázta az ásványi sók forgalmának problémáját. Ehhez kapcsolódtak a rachitisre vonatkozó kutatásai, melyek eredményét Marek Józseffel együtt világszerte alapvetőnek elismert monográfiában dolgozta fel. Jelentős gyakorlati téren kifejtett tevékenysége is, mely nagyban hozzájárult a hazai állattenyésztés fellendüléséhez. Az ásványi sók és a vitaminok fontosságának a köztudatban való meggyökereztetésével az okszerűbb takarmányozásnak, a szarvasmarha korszerű törzskönyvezési rendszerének kidolgozásával a helyes tenyészkiválasztásnak egyengette útját. Eredményeire külföldön is felfigyeltek: a török és a perzsa kormány meghívására Töröko.-ban és liánban az állattenyésztés megszervezését irányította. – F. m. Vizsgálatok a Ca, Mg és P forgalmáról éhező állatokban (Bp., 1907, Bonn, 1908); Keresztezési kísérletek kutyákkal (Bp., 1916); Fiatal malacok anyag- és energiaforgalma malacelemzéssel egybekötött etetési kisérletek alapján (Bp., 1916; Berlin 1921); Fiatal malacok Ca- és P-forgalma állatelemzéssel egybekötött etetési kísérletek alapján (Bp., 1917); Általános állattenyésztéstan (Bp., 1921, 1928); Fiatal állatok anyagcseréje és energiaforgalma (Bp., 1925); A szarvasmarhák bírálata és törzskönyvelése (Bp., 1926); Magyarország állattenyésztése, I. Szarvasmathatenyésztés (Bp., 1926); A borjú felnevelése (Bp., 1928); A rhachitis oktáni, anyagforgalmi, kórfejlődéstani, kórbonctani és klinikai vonatkozásniban, II. Biokémiai rész (Bp., 1932; Jena, 1932): A szervezet anyagcseréjének áthangolása tej-, hús-, vegyes és növényi táplálkozás esetén (Bp., 1934); A csontok sóinak kémiai szerkezete egészséges és rhachitises állatokban (Bp., 1934: Berlin 1934) A Ca, a Mg és a P felszívódása és kiválasztása (Bp., 1935); A takarmány ásványi sóarányának lényege és jelentősége az állati szervezet mész- és foszforellátásában (Bp., 1938); Tanulmányok az angolkórról és a vele rokon csontbántalmakról (Bp., 1941); Tanulmányok az állati szervezet ásványi anyagforgalmáról (Bp., 1941 – 43): Különböző összetételű táplálékok hatása a táplálóanyagok kihasználására és a csontfejlődésre (Bp., 1942); Zusammenfassende Darstellung des Wesens der Rhachitis und verwandter Knochenerkrankungen im Lichte neuzeitlicher Forschungen (Bp., 1949). – Irod. Marek József: W. O. (Akad. Ért. 1943); Battha Pál: W. O. (Magy. Állattenyésztés, 1943); W. O. (Köztelek, 1943); Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből (bibliográfiával, 1943); Rapaics Raymund: A magyar biológia története (Bp., 1953).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi