Weszprémi István, Tsanádi, Csanády

Full text search

Weszprémi István, Tsanádi, Csanády (Veszprém, 1723. aug. 13.Debrecen, 1799. márc. 13.): orvos, orvostörténész. A debreceni főisk.-n Hatvani István kedveltette meg vele az orvostudományt. 1752-ben ösztöndíjjal Zürichben tanult másfél évig, majd 1753-ban az utrechti egy.-re iratkozott be. További másfél évig Londonban bonctannal, sebészettel, vegytannal, növénytannal foglalkozott, tanulmányozta a himlőoltást, a szülészmesterség elméleti és gyakorlati ismereteiből diplomát kapott. 1756 júl: ában Utrechtben szerzett orvosdoktori címet. 1757-től 43 éven, át Debrecen város orvosa. Mária Terézia mint a nép „egészségügyi gondozóját” aranyéremmel tüntette ki. A 18. sz. egyik kiemelkedő tudású polihisztora volt. 1755-ben világviszonylatban is úttörő munkájában javasolja a pestis elleni védőoltást. Filozófiai műben cáfolta a lélek halhatatlanságát. Kórbonctani megfigyeléseket tartalmazó disszertációját Morgagni, a kórbonctan megalapítója is idézte De sedibus et causis . . c. történeti jelentőségű munkájában. Orvostörténettel is foglalkozott; fő műve a m. orvosok életrajzait tartalmazó, négykötetes biobibliográfiai gyűjteménye, amely azonban a m. orvostörténet enciklopédiájává szélesült, egyúttal gazdag irodalomtörténeti és művelődéstörténeti anyagot is tartalmaz. Emlékére a Magyar Orvos Társaság Weszprémi István-emlékérmet alapított, amellyel minden évben a legkiemelkedőbb orvostörténeti kutatást jutalmazzák. – F. m. Tentamen de inoculanda peste (Londini, 1755); The Grand Question debated or an Essay to prove that the Soul of Man is not neither can it be immortal (Dublin, 1755); Kisdedgyermekeknek nevelésekről való rövid Oktatás… (Kolozsvár, 1760); Bábamesterségre tanító könyv (Debrecen, 1766); Succincta medicorum Hungariae et Transylvaniae biographia (I – IV., Lipcse, 1774 – 87; újra kiadása: Bp., 1960, latin és m. nyelven. Eddig csak 2 kötet jelent meg). – Irod. Lefthouse, D.: The road to life (Philosophical Transaction, 1953. W. I. naplójának ismertetése); Sükösd Mihály: Tudós W. I. (Bp., 1958); Réti Endre: Nagy magyar orvosok (Bp., 1959); Réti Endre: W. Cs. I. (Orvosegyetem, 1963. okt.); Hetényi Ede: A megelőző orvoslás szemlélete W. I. munkásságában (Communicat. Bibl. Hist. Med. Hung. 1963. 27. sz.); Regöly-Mérei Gyula: Akik legyőzték a betegségeket (I., Bp., 1963).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi