Zsolt Béla
Zsolt Béla (Komárom, 1895. jan. 8. – Bp., 1949. febr. 6.): költő, publicista, író. Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte. Az I. világháború után, 1918-ban Nagyváradon kezdte újságírói működését. Munkatársa volt a Nagyváradi Naplónak, a Nagyváradnak és a Nagyváradi Estilapnak. 1920-ban szerk. a Tavasz c. irodalmi folyóiratot. 1921- től a bp.-i Világ. munkatársa. 1933-tól az Újság c. napilap főmunkatársa és 1929-től a Toll c. radikális hetilap főszerk.-je. Szépirodalmi műveivel kisebb sikereket ért el, mint publicisztikájával. Olvasóközönsége főleg a liberális polgárság volt. A rendszer népellenes és antiszemita intézkedéseit támadó polemikus cikkei általában a haladó körökben tekintélyt szereztek nevének. 1944 tavaszán munkatáborba vitték, onnan Bergen-Belsenbe, majd Kastner Rezső segítségével Svájcba jutott. Innen tért haza. 1945 után haláláig a Haladás c. polgári radikális hetilapot szerk. A Magyar Radikális Párt ogy.-i képviselője volt és támogatta a népi demokratikus átalakulást. Küzdött a többpártrendszer fennmaradásáért. Műveiben kitűnő megfigyeléssel, metsző íróniával támadja az erkölcsi és anyagi züllést, a fasiszta elembertelenedést, a népelnyomást. – F. m. Forgószél (színmű, Nagyvárad, 1919); Hiába minden (versek, Nagyvárad, 1921); Igaz könyv (versek, Bp., 1924); Házassággal végződik (r., Bp., 1926); Erzsébetváros (színmű, Bp., 1928); Gerson úr és neje (r. Bp., 1930); Kínos ügy (r., Bp., 1935); A dunaparti nő (r., Bp., 1936); Villámcsapás (önéletrajz, Bp., 1937); Kakasviadal (r., Bp., 1939); Tanulságok és reménységek (cikkek, Nagyvárad, 1942); Napraforgó (r., Bp., 1943); Nemzeti drogéria (színmű, 1947); Kilenc koffer (r., Bp., 1947). – Irod. Kosztolányi Dezső: Zs. B. (Nyugat, 1923); Németh László: Zs. B. (Tanú, 1932); Komlós Aladár: Zs. B. (Szép Szó, 1936); Illés Endre: Krétarajzok (Bp., 1957); Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Bp., 1962); Kellér Andor: Déli posta (Bp., 1964); Komlós Aladár: Elfelejtett arcok (Élet és Irod. 1965. 35. sz.).
