andalog
andalog – ‘kellemes hangulatban sétál’; ‘‹korábban› méláz, mereng’: E helybe andalogni jó, / E hely poétának való (Csokonai). Származékai: (el)andalodik, (el) andalít, andalító; andalgó (‘lassú magyaros tánc a 19. század első felében’).
Korai példákban az ~ és andalodik jelentése ‘elbambul, elbámul, tompán bámészkodik’; Arany is így használja: Széles országúton andalog a jobbágy… A 16. században még antalodik, antalkodik alakjaikat találjuk. Mivel akkoriban önállóan is előfordul az antal szó ‘ostoba, bamba’ jelentésben, ezt tekinthetjük a szócsalád alapjának. Csupán az vitatható, hogy ez az Antal személynév származéka-e (ilyesmire van példa néhány újlatin nyelvben), vagy pedig hangfestő jellegű, a szájtátást érzékeltető a, á hang révén, és távolabbról az ámul, álmélkodik s hasonló szavak, pl. a nyelvjárási ámolyog (‘ténfereg, bámészkodik’) rokonságába tartozik; az utóbbi a legvalószínűbb. Az ~ szót és származékait kellemes hangzásukért, „megfinomodott” jelentésben, a 19. század költői nyelvezete tette kedveltté.
