éh
éh – ‘‹régebben› éhes’: éh farkas; ‘éhség’: Éhe kenyérnek, éhe a Szónak… (Ady). Származékai: éhes, éhezik, éhség, éheztet.
A mai köznyelvben már önállóan nem használatos ~ talán az eszik ige ősi folyamatos melléknévi igeneve; ennek az igenévnek eredeti lágy g képzője járult az ige e- tövéhez, és eredményezte az eh, éh formát. Az ‘evő’ ⇨ ‘falánk’ ⇨ ‘éhes’ jelentésfejlődés könnyen elképzelhető. Lásd még éhenkórász, éhkopp, éhomra.
