elő
elő – ‘valaminek elülső része’: századelő. Származékai: előleg, előlegez, előny, előnyös, előnytelen, előke.
A szó el- töve finnugor eredetű ősi szavunk: vogul élen (‘elöl’), osztják íle (‘előre’), finn edellä (‘elöl’). Az ~ ma leginkább használatos birtokjeles formája (eleje) olyan tőtípusra vall, mint a fő ⇨ feje, tehát az el- tő névszóképzővel egészült ki. Az ~ fenti származékai a nyelvújítás korából való képzések. Az ~ sok összetett szóban áll előtagként, olykor igekötői jelleggel, részben latin és német szavak mintájára: előhegy, előszó, előhang, előjel, előkép, előszoba, előítélet, elődöntő, előfelvétel, előmenetel; előfordul, előmozdít, előkészül, előterjeszt, előad stb. Lásd még el, elé, elég, elem, eleve, ellen, elnök, előd, előkelő, előtt, első, elv.
