fér
fér – ‘elég helyet talál ‹valahol, valamiben›’: nem fér a bőrébe. Igekötőkkel: összefér (‘békében megvan vele’); hozzáfér (‘utat talál hozzá’); ráfér (‘szüksége van rá’). Származékai: (be)férkőzik, (össze)férhetetlen.
Valószínűleg finnugor eredetű szó. Ennek tanúja talán a votják pir, cseremisz perem (‘bemegy’), esetleg a vogul peevri (‘kézre kerül’). A jelentéstani összefüggések az előbbi véleményt támogatják; a magyar jelentésfejlődés ez lehetett: ‘bemegy’ ⇨ ‘befér ‘ ⇨ ‘elfér’. A szóeleji p ⇨ f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog stb.
