ha
ha – ‘feltéve, hogy…’; ‘amikor majd…’: szólj, ha kész vagy; ‘‹megengedő kötőszóként› habár, noha’: ha kicsi is, a miénk.
Annak a h- névmási tőnek a ragos formája, amely a hány, hogy, hol, honnan szavakban is szerepel; ehhez járult egy -á lativusi rag. Az így létrejött há, szerkezetét és jelentését tekintve, a hová megfelelője volt. A ~ szóvége megrövidült, s az eredetibb helyhatározó funkciót (amelyre a hová „szakosodott”), időhatározóra cserélte (amikor majd…), s utoljára alakult ki a ma általánosabb feltételes és megengedő szerep.
