hon
hon – ‘haza’. Származékai: honol, honi, honos, honosít, honosítás, hontalan.
A honn határozószó főnevesülése eredetibb hon alakja révén. A nyelvújítók elevenítették fel az addigra elavult szót ‘szülőföld’ értelmében; mára ismét régies, irodalmi szóvá lett jellegzetes honfi(ú), honleány összetételeivel együtt; eleven maradt viszont származékaival együtt a honos és hontalan, valamint a honfoglalás, honvágy, honvéd összetétel. Lásd még otthon.
