huny
huny – ‘‹szemet› becsuk’; ‘‹el- igekötővel› meghal’; ‘‹tájnyelvekben› alszik egyet’. Származékai: hunyó, hunyorog, hunyorgat, hunyorít.
Ősi uráli örökségünk: vogul kony- (‘pislog’), zürjén kuny- (‘szemet behuny’), finn kyyny [kűnü] (‘szem félig nyitott állapota’); szelkup konyijko (‘szemet huny’). A szóeleji k ⇨ h változás szabályos, lásd hab, hal, hat, ház, hó, hód stb. A nyelvjárási kum, kumik (‘alszik, bóbiskol’) ugyanez az ige; a szóeleji k megőrzött régiség, mint a hajlik mellett a kajla. Lásd még hunyászkodik, hunyor.
