jellem
jellem – ‘az ember erkölcsi tulajdonságainak összessége’: jelleme minden próbát kiállt; ‘ember a maga (szilárd) erkölcsi mivoltában’: ez a fiú valódi jellem. Származékai: jellemes, jellemtelen, jellemez, jellemző, jellemzés.
Nyelvújítási képzés a jel főnévből, a dallam, elem, szellem szavakban is alkalmazott -m képzővel, valószínűleg Szemere Pál alkotása. Sokáig párhuzamosan használták a nagyjából ugyanakkor és hasonlóképp alkotott jelleg szóval, míg végül a ~ az erkölcsi vonásokra „specializálódott”, az egyéb jellemzők pedig a jelleg jelentéskörében maradtak. Lásd még jelen, jelent, jeles, jelleg.
