könyök
könyök – ‘az alkart a felkarral összekötő izület; ‘ennek külső, kidudorodó pontja’; ‘‹régen› az ujjhegyektől a könyökig mért távolság mint hosszmérték (443 mm)’. Származékai: könyököl, könyöklés, könyöklő.
Feltehető köny- alapszava ősi örökség a finnugor korból: vogul kvengel, osztják konji, cseremisz kenyer, mordvin kenyir, finn kyynärä (‘könyök, rőf’). A feltehető alapszó küne lehetett; a -k denominális névszóképző az ágyék, fazék, torok szavakból ismerős.
