szillabikus
szillabikus – szótagalkotó; olyan mássalhangzóra értjük, amely (egyes nyelvekben) magánhangzó módjára viselkedhet, azaz egyéb mássalhangzók társaságában szótagot alkothat. Erre leginkább a l, r és n alkalmas: lásd cseh Vltava, horvát Krk, német Leben (kiejtve [lébn]). A magyarban az újabb kori német átvételek közt sok olyan szó van, amely az átadó nyelvben szillabikus l-re vagy n- re végződik, pl. Hockerl, Dübel, Schmarren, Socken, kiejtve [hokerl, dűbl, smarn, zokn]. A magyarban nem lévén szillabikus mássalhangzó, az utolsó szótagot hozzátoldott -i alkotja meg az átvett szavakban: hokedli, tipli, smarni, zokni. A szó forrása a görög eredetű latin syllaba (‘szótag’).
