puszta
puszta – ‘füves, lakatlan síkság’; ‘‹régi nagybirtokon› helységtől távol eső mezőgazdasági terület, település’: A puszták népe (Illyés Gyula könyvének címe); ‘‹melléknévként› kiürült, ‹szokott tartozékaitól› megfosztott; önmagában lévő; merő’: puszta a ház, puszta kézzel, puszta kíváncsiságból. Származékai: pusztaság, pusztít, pusztítás, pusztító, pusztul, pusztuló, pusztulás.
Szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén pust, szlovák pustý (‘üres, puszta, kietlen’). A magyarba nőnemű vagy semlegesnemű pusta, pusto alak kerülhetett. Első főnévi értelmében a ~ a magyarból jutott több idegen nyelvbe (pl. német Pussta, szerb-horvát, szlovén, szlovák, cseh, lengyel pusta).
