sánta
sánta – ‘hibás lábú’. Származékai: sántít, sántikál, sántaság, sántul.
A szócsalád alapja egy ma már nem élő sántál (‘sántít’) ige, amely igen régi szláv átvétel, a cseh šatati (‘csámborog’), szlovák šatovať (‘siet’), ukrán satatiszja (‘inog’) családjának korai előzményéből, a 11. század előttről, amikor még élt a szláv nazális a. A ‘lassan, inogva jár’ ⇨ ‘sántít’ jelentésfejlődés a magyarban ment végbe, amit az is bizonyít, hogy egyes szláv nyelvek ebben a jelentésben visszakölcsönözték a mi nyelvünkből: szerb-horvát, szlovén šantati. A ~ magyar elvonás a sántál igéből.
