sinkófál
sinkófál – ‘‹el- igekötővel› eltüntet, elsikkaszt’.
A szótő a középkori latin syncopare (‘megkurtít’) ige magyar fejleménye; a 19. század előtti adataiban sinkópál, sinkopál alakokat találunk. Alapja a latin syncopa (‘szórövidülés egy hang vagy szótag kiejtésével’), a görög szünkopé folytatója a szün- (‘együtt, össze’) és koptó (‘vág’) elemekből. Az ige ilyen használata a régi magyar diáknyelvből terjedhetett el.
