szőlő
szőlő – ‘fürtös, bogyós gyümölcs, a bor alapanyaga’; ‘szőlőskert’: a szőlőben kapál. Régebben szöllő alakban volt használatos. Származékai: szőlős, szőlész, szőlészet.
Ótörök szójövevény a csuvasos rétegből: csuvas sirla (‘bogyó’). A magyarba ócsuvas *sileg vagy *sidleg alak kerülhetett. A tőmagánhangzó nyíltabbá vált s labializálódott (i ⇨ e ⇨ ö), a régebbi -ll vagy a l hangsúlyos megnyúlásának, vagy a dl ⇨ ll hasonulásának tulajdonítható. A mai jelentés persze csak akkor alakult ki, amikor a magyarság már délebbi, szőlőt is termő vidékre költözött.
