veszteg
veszteg – ‘nyugodtan, mozdulatlanul, csendben’: maradj veszteg!; ‘‹régebben› tétlen, szótlan’: vesztegséget (=némaságot) fogadtak; ‘‹régen› hallgat’: Mondá a nagyobb Szent Jakab: Vesztegj te János, csoda, hogy szólhatsz! (Apostolok vetélkedése, 16. század). Származékai: vesztegel, veszteglés.
Vitatott eredetű szó. Talán a vész ige főnévi veszte származékából való -ig raggal, ‘halálig, mindvégig’ jelentésben, és *vesztig tagad, *vesztig hallgat-féle szókapcsolatokból önállósult, magába véve a szókapcsolat értelmét. E vélekedés ellen szól, hogy vesztig alakot csak igen késői adatból ismerünk, és hogy nem vezethető le belőle a ‘tétlen, tétlenkedik’ jelentés. Nem sokkal meggyőzőbb magyarázat, amely szerint a ~ előzménye a szerb-horvát ves tich (‘egészen csendes’) szókapcsolat volna vagy ennek más szláv nyelvből való megfelelője. Itt is az a gond, hogy a feltett forrás csak jóval későbbről mutatható ki a szóba jöhető szláv nyelvekben, mint a ~ a magyarban. Ennyi bizonytalanság közt azt sem állapíthatjuk meg, hogy az igei, melléknévi vagy esetleg a határozói funkció volt az elsődleges.
