Apáthy István,

Full text search

Apáthy István,
ifj., orvostudor, egyetemi tanár, szül. 1863. jan. 4. Budapesten, az előbbinek fia; a középiskolákat, valamint az egyetemen az orvosi tanfolyamot Budapesten végezte s 1885-ben orvostudori oklevelet nyert. 1884-ben gyakornok volt dr. Scheuthauer mellett a kórboncztani és kórszövettani tanszéknél; 1885–86. novemberig tanársegéd dr. Margó Tivadar, a zoologia tanára mellett. 1886. nov.-1889. végeig, több megszakítást leszámítva, mint a vallás- és közoktatási miniszter kiküldöttje a nápolyi zoologiai megfigyelő állomás magyar asztalánál dolgozott. 1888. tavaszán nyert a budapesti egyetem bölcsészeti karától magántanári képesítést, 1890. jan. 28. a kolozsvári egyetemhez az állattan és összehasonlító boncztan ny. rendkívüli tanárává neveztetett ki. Külföldi utazása közben meglátogatta a svájczi, német, belga s hollandi egyetemeket, valamint a párisi intézeteket is. Tagja a németországi anatomiai társaságnak.
Szépirodalmi és tudományos dolgozatai a következő lapokban és folyóiratokban jelentek meg: Fővárosi Lapok (1881–89.), hova 1886–87 és 1889-ben nápolyi tárczákat irt. Pesti Napló (1882–1885.), Ellenőr (1882.), Nemzet (1882–1885.), Magyarország és Nagyvilág (1881–1882.), Ország-Világ (1883.), Zalai Közlöny 1882–1885.), Budapesti Szemle (1884–1889.) M. Salon (1887–88.), Term. Közlöny Pótfüzetei és Mathem. és Term. Értesítő (1888–89.); külföldi folyóiratokban: Biol. Centralblatt, Mittheilungen a. d. zoolog. Station in Neapel, Zeitschrift für Wissenschaftliche Mikroskopie, Archiv für Naturgeschichte, Zoologische Jahrbücher, Zool. Anzeiger.
Munkái:
1. Az út a révpart felé. Klinikai képek. Bpest, 1885. (Ism. Bud. Hirlap 120. sz. Főv. L. 129. Bud. Szemle XLIV.)
2. Tanulmány a Najadeák szövettanáról. U. ott, 1885. (Értek. a term. tud. kör. XIV. 8.)
3. A sima izomzat gyarapodása s pótlódása. U. ott. 1885. (Értek. a term. kör. XV. 15.)
4. A magyarországi pióczák faunája. U. ott, 1889. (Mathem és Term. Közlem. XXIII. 4.)
Kéziratban: Monographie der Hirudeneen in Fauna und Flora des Golfes von Neapel és egy kötet lyrai költemény.
Álneve: Silex a Pesti Naplóban több kritikai czikk alatt 1888-ban.
M. Könyvészet II. 1876–85.
Figyelő XX. 391.
M. Tud. Akad. Értesitője. XVIII. 191.
Corvina 1889. 17. sz.
Nemzet 1889. 334. sz.
Kolozsvár 1890. 33. sz. és önéletr. adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi