Ferenczy Sándor,

Full text search

Ferenczy Sándor,
ügyvéd, F. József földbirtokos és Gyarmathy Sára fia, szül. 1828-ban Adorjánházán Veszprémmegyében; szülei adorjánházi nemesi birtokukat zálogba adván, 1834-ben Lugosra Krassómegyébe költöztek, hol F. S. a gymnasiumot végezte. Ekkor a szabadságharcz kitört és ő is fegyvert fogott; mint honvédhadnagy részt vett a facseti, bogsányi, verseczi, aradi s temesvári ütközetekben. A fegyverletétel után folytatta iskoláit és 1858-tól 1860-ig ügyvédi gyakornok volt Aradon. 1861-ben ügyvédi oklevelet nyert. 1862-ben Szentesre került, hol mint városi törvényszéki tanácsos, majd mint ügyvéd működött. 1871-ben Pestre költözött és miután az ügyvédség nem foglalkoztatta eléggé s abból jövedelme is csekély volt, 1872-ben a Népujságot szerkesztette, melyet csaknem egészen maga irt és vezérczikkel, beszélylyel és közgazdasági rovattal látott el; azonban az 500 előfizető nem fedezvén a költségeket, kénytelen volt négy hónap múlva a lapot megszüntetni. A fővárosból vidékre költözött és előbb Baracskán, azután Vaálban (Fehérm.) birtokot vett és az ügyvédséget folytatta. Az utóbbi helyen él jelenleg, «de már annyira reszkető beteg, miként neje által ő maga jelenti, hogy írni már éppen nem bir».
Jogi czikkei a Jogtudományi Közlönyben (1884. Becsületsértő állítás be nem bizonyítható, Biró és ügyvéd, 1885. Az ügyvédi rendtartás 105. §-ához. Adalék a hagyatéki eljáráshoz, 1886. A perköltségek birói megállapításához. A magánvád kérdése); irt még a Jogba s más hirlapokba is.
Munkái:
1. Egy fácska első gyümölcse a szépirodalom kertjéből. Arad, 1860. (Próza és versek.)
2. Bátorító szó a néphez. Szentes, 1862.
3. Hazafias tanács a választó néphez. Irta egy független polgár. Pest, 1872.
4. Országgyűlési képviselőnek kit válaszszunk, hogy 50 millió forinttal kevesebbet adózhassunk? Székesfehérvár, 1875.
5. Az önkény hatalma. Bpest, 1880.
Szerkesztette s kiadta A Nép Ujsága cz. politikai, szépirodalmi és gazdálkodási heti lapot 1872. jan. 7-től ápr. 14-ig Pesten.
Petrik Könyvészete.
M. Könyvészet 1880. és önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi