Fest Vilmos,

Full text search

Fest Vilmos,
nyug. miniszt. osztálytanácsos, a m. tudom. akadémia rendes tagja, szül. 1815. aug. 14. Jaroszlav városban, Galicziában, hol atyja ág. ev. lelkész volt, a ki Szomolnokra meghivatván, fiát Eperjesen, majd Miskolczon taníttatta. 1834-ben a vaskapui Duna-szabályozásnál volt alkalmazásban, mint mérnöksegéd. Onnét bécsbe ment a polytechnicumra s 1840-ben Pesten a mérnöki szigorlatokat letette. Alkalmazva volt későbben a lánczhid épitésénél és a kormány által 1846-ban saját kiképeztetése végett külföldre, nevezetesen Nagy-Britanniába küldetett. Ezen utazásáról és az általa vizsgált nevezetesb technikai építkezésekről a m. tud. akadémiában szóbeli előadást tartott (M. Akad. Értesítő 1847. 393–397. l.) 1850-ben az akkori kassai kerületben vezette a középítkezési és közlekedési ügyeket. 1860-ban Budára került, hol mint kir. építési felügyelő működött. 1867-ben a közmunka és közlekedési miniszteriumba mint osztálytanácsos lépett be, s a középítési ügyek szervezésének tanulmányozása végett Németország- és Svájczba küldetett ki. 1871-ben nyugalomba vonult. Kassa szab. kir. város diszpolgára volt. A m. tud. akadémia 1844. decz. 24. levelező s 1845. nov. 22. rendes tagjává választotta meg. Meghalt 1879. márcz. 11. Sopronban.
Czikkei a Hetilapban (1847. Dredge angol mérnök uj rendszere a lánczhidakról), a M. Akadémia Értesítőjében (1847. A yarmouthi függő vashid lerogyása okairól, A gölczi völgy áthidalásáról s általánosan a zárgátakról, 1873. A közlekedési eszközök rendszereiről és az ezek közötti helyes választásról, 1875. A földmivelési mérnök feladatáról és neveltetéséről), A M. Akad. Ért.-Math. és Term. Osztály cz. folyóiratban (1859. Az első kőtégla-út Somogymegyében), a Statistikai és Nemzetgazdasági Közleményekben (I–III. 1865–67. Magyarország állami és országos utjai.)
Munkái:
1. Az első- és másodrendű görbék, azoknak öszrendesekre átvitele, és főbb tulajdonságaik. Buda, 1844. (Mathem. Pályamunkák I. Másodrendű pályamunka, Taubner Károly elsőrendű pályaművével.)
2. A közlekedési művek és vonalok. Bpest, 1873. (Értekezések a math. tud. köréből II. 4.)
3. Temesi Reitter Ferencz emléke. Bpest, 1876. (Értek. a math. tud. kör IV. 9.)
Még egy munkáját találtam fölemlítve a M. tud. Akad. Almanachjában (1880. 284.): A hajózási csatornák választó ponttal, jutalmazott pályamunka (1844.).
Akadémiai Értesítő 1875. 232. 1876. 82. 1879. 50. 66. l.
Szinnyei Könyvészete.
Vasárnapi Ujság 1879. 12.
M. Akadémiai Almanach 1880. 283. l.
Petrik Bibliogr. és gyászjelentés.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi