Fizely János,

Full text search

Fizely János,
ág. ev. lelkész, szül. 1786-ban Alsó-Kálnokon Turóczmegyében, szegény földmivelő szülőktől, kiktől örökségül csak egy bibliát kapott; Lőcsén és Pozsonyban a lelkészi pályára készült. 1812-ben a neczpáli (Turóczm.) nemes ifjak nevelőintézetében kezdett működni: hét év múlva a tiszolczi felsőbb iskola vezetésére hivatott meg; itt szintén hét évig igyekezett érvényt szerezni az újabb paedagogiai eszméknek. 1826-ban Sajó-Kazára (Borsodm.) ment lelkésznek, hol minden negyedik vasárnap tartott magyar isteni tiszteletet; ott létének utolsó éveiben azonban már három egymásutáni vasárnap a magyaroknak és csak a negyediken a tótoknak. 1850-ben Csetnekre kapott meghívást mint magyar lelkész, egyszersmind az akkor még ott létező grammatikai és syntaxis osztálynak tanára volt. Meghalt 1856. okt. 15.
Mint a Solennia tudományos egyesület tagja, az őszi közgyűlésen felolvasást tartott az olvasás-tanítás czélszerűbb voltáról, mely a Solennia cz. évkönyv XIII. foly. megjelent.
Munkája: Menssj Šlabikár, Lőcse, 1823. (és Beszterczebánya, 1826. Lőcse, 1836. E kis úttörő munka azért nevezetes, mert hazánkban az elsők egyike ismertette meg a hangoztató mód szerint való olvasást a Pozsonyban 1804 és 1836-ban megjelent Paulini-féle Slabikár mellett; ez volt az első, mely a latin és német olvasásra vezető toldalékok helyett a magyar olvasásra fokozatosan előkészítő toldalékokat mellékelt.)
Fiának F. Frigyesnek szives közlése.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi