Flóris Benő,

Full text search

Flóris Benő,
ev. ref. néptanító, szül. 1825. jan. 10. Pacséron Bácsmegyében, hol atyja F. Márton szintén tanító volt. Szegény szülői nem birván őt taníttatni, kovács mesterségre szánták, azonban az atyja 1839-ben elhalván, a fiú Kecskemétre ment, hol nagy nélkülözések közt végzé a szónoklati osztályt, mire Nagy-Kőrösre távozott, hol a bölcseletet végezte; 1847-ben Losonczon hallgatta a theologiát és jogot. 1848-ban mint Somogymegyébe küldött suplikáns Pesten utazott keresztül, hol fölkereste Eötvös József báró közoktatásügyi minisztert, ki akkoriban 12 neveléstant végzett ifjút szándékozott Berlinbe kiküldeni a még akkor majdnem ismeretlen porosz nevelési rendszer tanulmányozása végett. Az e végből jelentkező Flórisnak elébb a német nyelv elsajátítását ajánlotta a miniszter, mire F. a Szepességbe rándult, de ide is elhatott a szabadságharcz szelleme s az ifjút magával sodrá. A szabadságharcz után zaklatva 1850. márcz. 12. Ráczkevén állapodott meg mint tanító; három év mulva Komárommegyébe Tatába nyert meghivást, hol azóta működik. Iskolája mint példaszerű két izben lőn az egyházmegye által jutalmazva.
Czikkei a Néptanítók Lapjában (1868. Tudósítás a tatai ref. tanítók gyűléséről, 1871. Néhány szó az irva-olvasás egy kétes pontjáról, A vásár, oktatás neveléstani szempontból) és búcsúztatók egyházi gyüjteményekben.
Munkái:
1. Kis utazó. Az elemi iskolák számára. Komárom. 1857.
2. Sirnáli beszédek. Komárom, 1860.
3. Különféle alkalmakra irt versek gyermekek számára. Komárom, 1869. (Névnapi, exámeni sat. alkalomra verses felköszöntők.)
Kéziratban: Imádkozó Gyuri (imák, fohászok, elmélkedések gyermekek számára) és halotti búcsúztatók.
Uj M. Athenás 496. l.
Petrik Könyvészete és Bibliographiája.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi