Földvári László,

Full text search

Földvári László,
ev. ref. lelkész, szül. 1838. junius 24. Kun-Szent-Miklóson, hol atyja F. Antal 46 évig szolgálta a ref. egyházat, mint tanító, káplán és vallástanár; F. a gymnasium hat osztályát négy év alatt szülővárosában, a VII. és VIII. osztályt pedig a nagy-kőrösi főgymnasiumban végezte; 1854. őszén a kecskeméti ev. ref. theologiai intézetbe iratkozott; onnét pedig 1857-ben a lovasberényi ref. egyházhoz küldetett akademikus rektornak, hol két évig tanított. A papi vizsgákat 1860-ban és 61-ben tette le, azután több helyen káplánkodott és 1870-ben az akkor alakult orgoványi, majd 1878-ban a duna-bogdány 1. egyházba rendeltetett segédlelkészül. 1881-ben a vácz-hartyáni (Pestm.) ref. gyülekezet választotta meg rendes lelkésznek, hol jelenleg is működik.
A 60-as évek közepén eredeti történeti czikkeket és fordított beszélyeket irt a Képes Világba; egyházi beszédeket közölt a Kecskeméti Lelkészi Tárba s 1881-től a Protestáns Papba; apróbb köz- és napi érdekű czikkeket pedig a Budapesti Hirlapba (Gyermekhalandóság okai és óvszerei, A szertelen koldulás és lehető korlátai, Eltótosodás és visszamagyarosítás Pestmegyében, Egy gyermekrendszer s a magyarság fogyása túl a Dunán stb.) A Garzó Gyula által szerkesztett Gyakorlati Bibliamagyarázatokban (1885. Jónás próféta könyvére irt magyarázat), a Prot. Egyh. és Isk. Lapba (1891. Valesius Antal János csallóközi esperes fogsága és a püspöki czim, Adalék a hivatalos papai öltözethez, 1892. El lehet-e ejteni Szegedi Kis István doctoratusát), a Prot. Szemlében (1891. Komáromi Csipkés György és bibliája.)
Szegedi Kis István túl a tiszai reformátoroskodása cz. pályamunkáját a Prot. irodalmi társaság 1893-ban száz arany forinttal jutalmazta; továbbá kéziratban van még: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez cz. terjedelmes műve, továbbá Szegedi Kis István dunántúli működése és Baranya reformátiója s Szegedi Kis István működése az Alsó-Duna mellékén s ennek reformatiója, a Vácz-hartyáni ref. egyház története.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi