Gúta József,

Full text search

Gúta József,
felső-leányiskolai tanár, szül. 1851. szept. 30. Búr-Szent-Györgyön Pozsonymegyében; a gymnasiumot Szakolczán és Esztergomban végezte; azután a budapesti egyetemen a felsőbb mennyiségtant és természettant hallgatta, (mely tantárgyakból 1881-ben középiskolai tanári oklevelet is nyert). Az egyetemen a Schopper-féle ösztöndíjban részesült. Időközben beutazta Ausztriát, Cseh- és Morvaországot, Sziléziát és Oláhországot paedagogiai tanulmányok végett. Két évig helyettes tanár volt a Röser középkereskedelmi iskolájánál. 1877-ben a trencsényi állami felsőbb leányiskolához rendes tanárnak neveztetett ki, 1887-ben a beszterczebányaihoz helyeztetett át, hol jelenleg is működik.
Czikkei, melyekben nagyobbrészt a felsőbb leányiskolák fejlődésével és haladásával foglalkozik, a következő vidéki lapokban, szakfolyóiratokban és szaklapokban jelentek meg: Vágvölgyi Lap (1879. Venus átvonulása a nap előtt, 1880. Napfogyatkozás), Nemzeti nőnevelés (1881–87., 1889–90. A berlini felsőbb leányiskolák, A németországi felsőbb leányiskolák), Tanáregyesület Közlönye, Közoktatás (1885–1888.), Polgári Iskola, Egyetemes Közoktatásügyi Szemle (1889–92.), Felső nép- és polgáriskolai Közlöny, a kolozsvári Orvos-Természettudományi Értesítő, Ország-Világ (1889–94.), Zólyomi Hiradó és Felvidéki Hiradó.
Munkái:
1. Dr. Stoczek József. Pozsony, 1888. (Különnyom. a Paedag. Plutarchból.)
2. Sebesztha Károly. Pozsony, 1888. (Különny. a Paed. Plutarchból.)
3. Felsőbb leányiskolai számtani füzetek az I–VI. oszt. számára. Beszterczebánya, 1894.
Kéziratban: Trefort Ágoston. (Emlékbeszéd.)
M. Könyvészet 1888. és önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi