Hajnal István,

Full text search

Hajnal István,
a m. földhitelintézet hivatalnoka s hírlapíró. szül. 1853. decz. 20. Győr-Szent-Mártonban iparos szülőktől; gymnasiumi tanulmányait Győrött kezdette s a pápai ev. ref. főiskolában végezte. Itt tevékeny részt vett a Tavasz cz. ifjúsági Almanach szerkesztésében (1870). A budapesti egyetemen történettanárnak készült; azonban a három évi tanfolyam leteltével rögtön a hírlapírói pályára lépett és egyidejűleg a magyar földhitelintézet hivatalnoka lett. 1886 óta az országos szinészegyesületnek igazgató tanácsosa s ugyanezen intézetnél 1894 óta a fegyelmi biróság elnöke.
Hosszabb ideig egyedül állott a magyar sajtóban mint fővárosi reporter. Munkatársa volt e nemben az Egyetértésnek, később a Budapesti Hirlapnak. Szépirodalmi munkásságot is folytatott: a Ludas Matyi s Bolond Miska, majd az Üstökös és Bolond Istók cz. lapokban számos humorisztikus verse s prózai dolgozata jelent meg; a szinészeti ügyekben is több czikket írt. Ez időszerint a Magyar Hirlap fővárosi rovatát is vezeti.
Szerkesztette a Magyar Hiradó cz. kőnyomatú lapot több évig; a Fővárosi Érdekek cz. közigazgatási lapot 1878. jún. 1-től (keletkeztétől) decz. 27-ig, mikor megszünt; a Fővárosi Közlönynek pedig megindulásától 1890. jan. 3-tól fel. szerkesztője.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi