Halász Henrik,

Full text search

Halász Henrik,
orvosdoktor és egyetemi tanársegéd, Kohn Ferencz és Fischer Julia fia, szül. 1865. aug. 7. Hódmező-Vásárhelyen (Csongrádm.); a gymnasiumot szülővárosában végezte s e mellett egy franczia nevelő a franczia s német nyelvre és a zenére oktatta. 1884-ben a budapesti egyetemen orvosnövendék lett, hol másodéves korában Lenhossek tanár demonstratorául alkalmazta. V. éves korában pedig Mihalkovits tanár gyakornoka, majd másodsegédje lett. 1890-ben orvosdoktori oklevelet nyert és Thanhoffer tanár II, majd egy évre I. assistensének nevezte ki, mely minőségben jelenleg is működik. 1892-ben külföldre ment és meglátogatta Boroszló, Lipcse, Dresda, Berlin, London, Páris és Bécs orvosegyetemeit, hol az orr-, gége- és fogbántalmak tanulmányozásával foglalkozott.
Már gymnasiumi tanuló korában írt a Képes Családi Lapokba s a hódmezővásárhelyi lapokba francziából fordított tárczákat és beszélyeket. Czikke a Gyógyászatban (1892. A kéz- és lábújak egy ritka monstruositása és annak öröklése.)
Munkái:
1. A berlini, londoni és párisi fogásziskolákról. Bpest, 1892. (Különnyomat az Orvosi Hetilapból.)
2. Vese kettős húgyvezérrel. Bpest, 1892. (Különny. az Orvosi Hetilapból és németül az Anatom. Anzeigerben, 1894.)
3. A hangrésszűkület, a hangszalagok hártyás összeszövése. Bpest, 1893. (Különny. a Gyógyászatból.)
4. A boncztan tanításának néhány újabb módszeréről. Bpest, 1894. (Különnyomat az Orvosi Hetilapból.)
5. Ritka fogfejlődési anomalia egy eset kapcsán. Bpest, 1894. (Különny. a Gyógyászatból; németül is az Allg. Mediz. Centralzeitungban.)
6. Fogbántalmak viszonya a gégehuruthoz. Bpest, 1894. (Különny. a Gyógyászatból.)
Önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi