Halka Sámuel,
Halka Sámuel,
ev. ref. lelkész, szül. 1817-ben Kocson (Komáromm.) földműves szülőktől; a gymnasium három alsóbb osztályát Komáromban végezte, mire atyja, ki maga is iskolázott férfiú volt, felvitte Pápára, hol a theologiát végezvén, a VI. osztály köztanítóságára alkalmaztatott. Ezután Császárra (Komáromm.) ment akadémiai rektóriára. Innét Csurgóra a gymnasiumhoz jutott tanárnak és lelkésznek; hat év mulva Damó-Gárdonyra rendeltetett rendes lelkésznek; megválasztatott az egyházmegye al-, később főjegyzőjének és körfelügyelőnek. Azután Hobolba, majd Kadarkutra ment lelkésznek, hol 1886. máj. 24. meghalt.
Költeményeket írt a Honművészbe (1839–40), a Koszorúba (1840), a pápai Tavaszba (1845); az Örömdalok czímű költeményét Nagy Mihálynak superintendensi székébe igtatásakor adták ki (Pápa, 1845.), czikke a Pesti Naplóban (1854. 166. sz. Nyelvünk körül), egyházi beszéde a Fördős által szerkesztett Papi Dolgozatokban (1857.) Theologus korában a Deáky-alapítványból jutalmat nyert: Jelen korunk micsoda kellékeket igényel egy prot. lelkészben és mi módon lehet azoknak megfelelni? cz. dolgozatával.
Munkája: Templomi imák advent köznapjaiban. Kecskemét, 1857. (Czímkiadás: Pest, 1883.)
Uj M. Athenás; 166. l.
Petrik Bibliogr.
M. Könyvészet 1888. és gyászjelentés.
