orvosdoktor és kórházi főorvos,szül. 1853. aug. 30. Nagy-Károlyban (Szatmárm.); orvosi tanulmányait a budapesti s bécsi egyetemen végezte. 1878-ban nyert orvosdoktori, utóbb sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet; 1877-ben Wagner tanár mellé az első belgyógyászati tanszékhez gyakornokká nevezték ki, 1881-ben pedig ugyanott tanársegéd lett, mely állását 1883-ig bírta. 1890-ig magángyakorlattal foglalkozott; midőn a főváros szent Rókus közkórházához a XI. orvosi osztály főorvosává neveztetett ki. 1882-ben a magyar szent korona országai vöröskereszt-egyletének egészségügyi tanácsosa lett. Részt vett mint cs. kir. főorvos Bosznia occupatiójában, a honvédségnél pedig első osztályú ezredorvosi rangot visel.
Czikkei a szaklapokban és folyóiratokban jelentek meg, legfontosabbak: Stenosis ostii venos, sinistri nagyfokú esete. A Calomel hatása szívbajoknál, Az extr. hydrast. canad. fluid. hatásáról dismenorrh. membranaceánál, Lokalisálható-e az extra uterin terhesség ruptúra után?, A cantharidinsavas kalium hatásáról tüdővésznél, A sorvasztólázak és a köpet napi mennyisége közötti összefüggésről bélelzáródásnál, Adat a malleus humidus tünettanához, Kórházi tapasztalat az exudat, pleuriticum felszívódásáról; utóbbi dolgozatáról Gebhardt dr. berlini tanár dicsérőleg nyilatkozott.
Pallas Nagy Lexikona IX. 960. l. (Antal János).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.