Kármán József,

Full text search

Kármán József,
ev. ref. lelkész, K. Pál alesperes lelkész és Búzás Zsófia fia (öregatyja K. János diós-jenői lelkész volt Barsmegyében és K. József püspök testvére), szül. 1825. jan. 21. Uj-Verbászon (Bácsm.); tanult az uj-verbászi s halasi algymnasiumban és hat évig a kecskeméti kollegiumban; itt ismerkedett meg Petőfivel és Jókaival; ennek mint jogász 1843–44-ben tanulótársa volt és jelenleg is baráti viszony köti hozzá. A theologiának bevégzése után 1846 ősszel Lovasberénybe (Fehérm.) ment akademikus rektornak, hol két évig működött. 1848-ban fehérmegyei bizottsági taggá és lovasberényi nemzetőrök kapitányává választották meg; 1849-ben Perczel Mór táborában volt élelmezési biztos, később Guyon táborában. A világosi katasztrófa előtt három nappal egész tábori élelmezését elfoglalták Schlick dragonyosai Vingán. 1850-ben atyja mellett kápláni minőségben működött; azonban még azon évben lemondott a papi pályáról és Pestre ment Széher Mihály ügyvéd irodájába. Cziráky János országbiró rábeszélésére a birói vizsgára készült és az év végén haza ment; egyszersmind az ottani járásbiróságnál segédkezett; félév mulva kinevezték auskultánsnak (kisegítő biró). Majd Ujvidékre helyezték át, hol három évig működött. Ekkor (1854. júl.) meghalt atyja s az ujverbásziak kérésére, de különösen anyja unszolására ismét a papi pályára lépett és ujverbászi lelkész lett, elsőben mint administrátor, 1856-ban pedig, midőn a második papi vizsgát is letette, Báthory Gábor helyettes superintendens rendes lelkésznek erősítette meg. Nagyobb utazásokat tett nyugoti Európában s meglátogatta a párisi kiállítást. Tátra-Füreden, hol több ízben volt, jótékony czélra humorisztikus szabad előadásokat tartott. Korábbi időben az új-verbászi gymnasiumban elvállalta, díjtalanul, a történelem tanítását. Létesítette az ó-verbászi leány-egyházat és Uj-Verbászon az óvó-iskolákat.
Czikkeket írt a Vasárnapi Ujságba (1856. 38. sz.), a Prot. Egyh. és Iskolai Lapba (1878. Tapasztalataim: külföldi utazásaimból és a lelkészi életből, 1881–1882., 1886., 1890. Az első protestáns egyház és lelkész Boszniában); a Prot. Papnak is munkatársa.
Munkája: A babonáról Kardos tanító és Mihály gazda. Zombor, 1877.
Uj M. Athenás 202. l.
Kiszlingstein Könyvészete és önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi