Kazinczy Bálint, (kazinczi),

Full text search

Kazinczy Bálint, (kazinczi),
1848–49. honvéd-tiszt, K. Ferencz és gróf Török Zsófia fia; 1848-ban az első tíz honvéd-zászlóalj alakulásakor mint zemplénmegyei esküdt első ment jó példával elő s ezen hazafias tette jegyzőkönyvileg van méltányolva: okt. 10-ig őrmester volt a 9. zászlóaljban; ekkor alhadnagynak neveztetett ki a 20-dikhoz, 1849. jan. 16. pedig főhadnagy lett ugyanazon zászlóaljnál és végig küzdötte a szabadságharczot. Azután sok viszontagságon ment keresztül. 1852 körül nőül vette Homoky Matildot; azonban, jollehet értelmes ember volt, később hivatal nélkül maradt. 1869-ben három fiával (Ferencz 16, Lajos 14 és Gábor 12 éves) a nyomorral küzdött: a m. tudom. akadémia, hogy fiait neveltethesse, az országos Kazinczy-alapból 800 forint évi segélyben részesítette; a fiúk eleitől fogva jeles tehetséggel és jó sikerrel tanultak anyjuk felügyelete alatt, ki ugyanott tanulók tartásából pótolta gyermekeinek költségeit. A legidősb fiú azonban elbetegedett és anyja folyamodására a m. tud. akadémia fürdői gyógyításra újra 150 frtot utalványozott a családnak. K. Bálint 1883. febr. 3. meghalt és a máj. 19. akadémiai igazgatósági ülésen felolvasott özvegyének a Kazinczy Ferencztől származó örökösök tárgyában írt jelentése, melyből kitünt, hogy Kazinczy Ferencztől egyenes vonalban leszármazó s nevét viselő kiskorú örökösök, a kik a Kazinczy-alapból ösztöndíjra igényt tarthatnának, nem léteztek.
Naplójegyzeteiből: A 9-dik zászlóalj hirnevét megalapító fehértemplomi ütközetek cz. részletet közölt Vahot Imre a Honvédek Könyvében, Pest, 1861. I. 82–86. lap.
Közlöny 1848. 123. sz., 1849. 13. sz.
Nagy Iván, Magyarország Családai VI. 132., 135. l.
Hon 1869. 152. sz. esti kiadás.
Akadémiai Értesitő 1883. 102. l.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi