Kulinyi Zsigmond,

Full text search

Kulinyi Zsigmond,
hirlapíró és szerkesztő, szül. 1854. márcz. 29. Szentesen (Csongrádm.), hol atyja K. Bernát kereskedő volt; középiskoláit Szentesen és Szegeden, a jogot Budapesten és Bécsben végezte.
Hirlapírói működését a Szegedi Hiradónál kezdette, 1873–1876-ig mint tárczaíró; 1874-ben Gelléri Mórral mint társszerkesztő megindította Szegeden az Alföldi iparlapot és 1874. deczembertől 1875. júliusig társszerkesztője volt; 1875. okt. 3-tól 1876. aug. 27-ig pedig szerkesztője volt a Szentesi Lapnak. 1878-ben mint munkatárs részt vett a Szegedi Napló megindításában; e lapnak 1878–1879-ig külmunkatársa, 1881. máj. 1-től 1884. aug. 31-ig főmunkatársa volt, azóta pedig felelős szerkesztője. Ezen egész idő alatt vezérczikkeket, tárczaczikkeket, rajzokat, elbeszéléseket és karczolatokat írt a lapba. 1891. jan. 1. óta egyszersmind titkára a szegedi kereskedelmi és iparkamarának. Munkatársa több budapesti politikai lapnak és az ipar és kereskedelmi szaklapoknak, a M. Zsidó Szemlének is. Huszonegy év óta munkatársa az Egyetértésnek és Pester Lloydnak. A szegedi Dugonics-társaság tudományos osztályának tagja s elnöke a vidéki hirlapírók országos szövetségének.
Munkái:
1. Árvíz után. Szeged, 1880.
2. A szegedi zsidók (1785–1885.) U. ott, 1885. (Lőw Immanuellel együtt. Ism. Budapesti Szemle XLIII.)
3. Szeged ujabb története. U. ott, 1900. (Szeged monographiájának egyik kötete. Sajtó alatt.)
Álnevei és jegyei: Catastrophus és K. Zs. a Bolond Istókban 1878–1879. Stockmágyár, Zajgó a Szegedi Naplóban 1879-től és ugyanott K., K. Zs., ... i ... d. és d. jegyek.
Ország-Világ 1890. 51. sz. arczk.
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XI. 98. l. és önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi