Laucsek Jónás,

Full text search

Laucsek Jónás,
ág. ev. lelkész, L. János ág. ev. tanító és Gömbös Zsuzsánna fia, szül. 1845. ápr. 4. Vecsén (Veszprémm.); a gymnasiumot Felső-Lövőn, Pápán és Pozsonyban végezte 1865-ben itt lépett a theologiai pályára s hogy elszegényedett szüleit segélyezhesse s testvéreit taníttathassa, a Scherz családnál hat évre nevelői állást vállalt. 1872 őszén a jenai egyetemre ment és beutazta Németország nagy részét is. A lelkészi vizsgát 1872. szept. 8. tette le Sopronban és segédlelkészének avattatott fel Karsay Sándor püspök mellé; de ezen állomását, miután még két évig nevelősködött, csak 1874-ben foglalta el; fél év mulva rendes lelkész lett Lébényben (Mosonm.) és 1880 óta vadosfai (Sopronm.) lelkész. 1886-ban a soproni alsó evang. egyházmegye esperesévé választatott.
Czikkei az Evang. Népiskolában jelentek meg.
Munkái:
1. Beszéd a büki gyülekezet százados jubileuma alkalmával. Sopron. 1885.
2. Egyházi beszéd. Elmondta a dunántuli ág. hitv. ev. egyházkerület közgyűlése alkalmával 1891. aug. 11-én Pápán tartott gyámintézeti isteni tiszteleten. U. ott.
3. Radó Kálmán egyházkerületi felügyelő fölött a községi evang. templomban mondott oltári ima. U. ott, 1899.
Kéziratban: Luther Márton élete.
Horváth Ignácz Könyvészete 1891. és önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi