Majer Károly,

Full text search

Majer Károly,
ügyvéd és közbirtokos, szül. 1830. jan. 14. Nőtincsen (Nógrádmegyében); gymnasiumi és bölcseleti tanulmányait Váczon, a jogiakat pedig Pesten és Győrött 1846-ban végezte. Az 1847. országgyűlés megnyiltával Nógrádmegye követei mellett mint írnok működött Pozsonyban. az 50-es években a belgiumi kath. gyűléseken szónoklataival általános föltünést keltett, miért is érdemeinek elsimeréséül a Szent-László-Társulat megválasztotta elnökévé. Nógrádmegye bizottságának tagja volt. 1871-ben mint a váczi egyházmegye egyik világi képviselője élénk részt vett a kath. autonomia congressus munkálataiban. Meghalt 1890. decz. 29-én Nőtincsen.
A 40-es évek elején Ilucz Oláh János Nemzeti Ujságában mint a napi események írója működött és Pozsonyból is e lapnak a rendek táblájánál és később is (névtelenül v. névjegy alatt) parlamenti tudósítósa volt. Czikkei, beszélyei a győri Hazánkban (1846), a Pesti Divatlapban (1846–47), a Pesti Naplóban (1851. 349. sz. Egy pár szó Hugo Victor mellett, 398–405. sz. Dumas után A két Witt testvér), a Budapesti Hirlapban (1853. 41–43., 46., 47. sz. Töredék egy carlista életéből), a Hölgyfutárban (1853. beszély), a Divatcsarnokban (1853. Egy pár magyar úr a mult században, Egy magyar földesasszony a mult században. 1854. beszélyek francziából ford.), a Kelet Népében (1856. Külföldi irodalom); a M. Tudom. Értekezőben (1862. II. könyvism.), a Havi Szemlében (1869. Társadalmunk egélyes jövője), a M. Sionban (1870. Lacordaire atya végrendelete), a M. Államnak is munkatársa volt.
Munkái:
1. A fekete tulipán. Regény Dumas Sándortól. Francziából ford. Pest, 1851. Két rész.
2. Lacordaire egyházi beszédei. Francziából ford. U. ott, 1853. (Ism. Pesti Napló 1014. sz.)
3. A kereszténység bölcsészeti tanulmányozása. Nicolas Ágost után francziából ford. U. ott, 1860–62. Három kötet. (Ism. Idők Tanúja 1860. 62., 65. sz.).
Álneve: Nőtincsi.
Ferenczy és Danielik, Magyar Irók I. 309. l.
Petrik Könyvészete és Bibliogr.
Pesti Napló 1890. 358. sz. esti kiadás.
Vasárnapi Ujság 1891. 1. sz. (Nekr.) és gyászjelentés.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi