Nagy János,

Full text search

Nagy János,
polgári iskolai igazgató, szül. 1842. máj. 6. Szegeden szegény sorsú iparos szülőktől; ugyanitt végezte a reáliskola négy osztályát és tanítói kiképeztetését. Tanítói pályáját Hód-Mező-Vásárhelyen kezdte 1855-ben, hol egy évig működött; innét a szegedi izraelita főelemi iskolához hivatott meg, hol tíz évig a magyar nyelvet tanította. 1869-ben a szegedi községi népiskolához választatott meg s 1873-ig az V. és VI. osztálynak vezetője volt. Midőn a polgári fiúiskola megnyittatott, ide választották meg tanárnak, mire Budapesten a magyar nyelv, földrajz és történelmi tananyagból vizsgálatot állott ki s polgári iskolai oklevelet nyert. Ez időtől mint igazgatótanító működött ezen tanintézetnél Szegeden, hol 1893. aug. 10. meghalt. Az alföldi tanítóegyesület elnöke s a Dugonics-társaság rendes tagja volt.
Czikkeket írt a Szegedi Híradóba (1869 óta, tanügyi czikkek), a Néptanítók Lapjába (1870. Néhány szó a váltakozás és az osztályrendszer kérdéséről, 1886. Egy méhészeti előadásról és könyvism., 1887. A méhészeti segédeszközökről, 1888. A csanádi méhésztársulat, Méhészkedési gyakorlatok); a szegedi többi helyi lapokba az iskolák szervezeti kérdéseiről több czikket írt.
Munkái:
1. Magyar nyelvtan. Felső nép- és polgári iskolák, valamint tanítóképezdék számára. Szeged, 1876. (Ism. Néptanítók Lapja. 2. jav. és bőv. kiadás 1879., 3. jav. és bőv. k. 1884., 4. átdolg. kiadás 1889. Szeged).
2. Magyar nyelvkönyv. A népiskolák II. osztálya számára. A csongrádmegyei tanítótestületek (Alföldi tanítóegylet) egyesületének megbízásából. Szeged, 1882. (III. és IV. osztályok számára. Szeged, 1881., 2. kiadás 1885. és 1887.).
Szerkesztette a Tanügyi Lapokat 1872. ápr. 10. 1874-ig Szegeden.
Jegyei (gy-s.) és (-s.) a Szegedi Híradóban 1869 óta.
M. Könyvészet 1887.
Kiszlingstein Könyvészete.
Néptanítók Lapja 1893. 793. l.
Budapesti Hirlap 1893. 222. szám.
Polgári Iskola 1894. 9., 10. sz. (Gallovich János) és önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi