Neumann Mózes Sámuel,

Full text search

Neumann Mózes Sámuel,
tanító, szül. 1769-ben Bán faluban (Nyitram.) szegény zsidó szülőktől, kik korán elhaltak; ekkor szabóinasnak állott be; egy év mulva azonban Boskovitzba (Morvaország) ment gyalog, hol Kollin Sámuel rabbi tanítványa lett és 12 éves korában a Talmudot megtanulta. Midőn néhány év mulva a rabbi fia megnősült és Ó-Budára költözött, N. társul csatlakozott hozzá; onnét azonban Prágába ment, hogy a Talmudban jobban kiképezze magát. 1799-ben Freistadt Simonnál Pozsonyban nyert tanítói s nevelői állást. Három év mulva megnősült és Köpcsényben átvette ipjának szatócsüzletét. Ez azonban tudományszomját nem elégítette ki, a családja fentartásáról is kellett gondoskodnia; ezért Bécsben nevelői állást fogadott el, az izraelita ismereteit gyarapította s az irodalommal is foglalkozott. Főnöke halálával elhagyta Bécset és szegény sorsban tért vissza Köpcsénybe családjához, hol folytatta irodalmi működését. Zsidó nyelvtanát elfogadták tankönyvül a prágai főiskolában és egyre-másra írta s kiadta ifjúsági iratait és tankönyveit és ezáltal jobb helyzetbe jutott. Miután 1820-ban neje meghalt, elhagyta Köpcsényt és gyermekeivel Pozsonyba költözött, hol másodszor nősült, de szerencsétlenül, mert egyik gyermekének a folyosóról leesés okozta halálát a fiú mostoha anyjának tulajdonította s ezért Pozsonyból is elköltözött Pestre, hol 1822-től 1831-ben történt haláláig lakott.
Munkái:
1. Sittenlehre zur Veredlung der Jugend aller Glaubens-Genossen. Pesth, 1826.
2. Israelitische Religionslehre zum heilbringenden Unterricht für die israelitische Jugend nebst einer schönen Sittenlehre für alle Glaubens-Genossen. Pesth, 1826. (Megjelent héberül is.).
Írt még több munkát, mind héber nyelven, igy költeményeket (Bécs, 1814); az onaniáról (Bécs, 1814); zsidó nyelvtant (Bécs, 1815., 1831. és 1837); bibliai történeteket (Bécs, 1821); Giftach lánya cz. drámát versekben (1825); héber levelezőt (1834); kis számtant (Bécs, 1837).
Beeth-El. Ehrentempel verdienter ungarischer Israeliten. Pesth, 1860. III. 71. (Reich Ignácz).
Petrik Bibliogr.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi