Ordódy Pál (ordódi és rozsonmiticzi),

Full text search

Ordódy Pál (ordódi és rozsonmiticzi),
m. királyi közlekedésügyi miniszter, O. Vincze komárommegyei főjegyző és Ghyczy Mária fia, szül. 1822-ben Pesten. Jogi tanulmányokat végzett és 1848-ban fogalmazó lett a kereskedelmi miniszteriumban, majd Szalay László mellett, kit a Batthyány-kormány a német birodalmi gyűlésre meghatalmazott követül küldött, titkári minőségben Frankfurtban volt. A világosi fegyverletétel után külföldre ment és Párisban Teleki László gróf mellett működött. 1861-ben az alkotmány részben visszaállítása után Komárom vármegye főjegyzője lett; onnét országgyűlési képviselővé választatott és az országgyűlés feloszlatása után, a provizorium alatt, komárommegyei bagotai jószágán gazdálkodott és családjának élt, sokat tanulva és magát a nemzetgazdasági szakban képezve. 1868-ban vármegyéje alispánná s 1869. márcz. 15. az udvardi kerület országgyűlési képviselővé választotta. Az országgyűlésen hű Deák-párti maradt és a párt zöméhez, a szorosabb bizalmi körhöz tartozott. A közlekedési, majd a pénzügyi bizottságok állandó tagja, az utóbbinak Zsedényi halála után és Csengery Antal betegeskedése alatt elnöke is volt. 1880. ápr. 24. Tisza Kálmán 7-ik közlekedési miniszterré hívta meg. Mint miniszter (1882. aug: 9-ig) nagy kötelességtudással, erélylyel és szorgalommal végezte kötelességét és az összes pártok becsülését bírta. Közlekedési politikájában elődei hazafias nyomaiban haladt. Az államvasúti hálózatot fejlesztette, az idegen társulatok vasutait államosította s az árvízvédelmi munkálatokat siettette. Lemondása után az új főrendiház tagja lett, de ennek tárgyalásaiban már részt nem vehetett. Meghalt 1885. aug. 26. Bagotán.
Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Nagy Iván, Magyarország Családai VIII. 249. l.
Budapesti Közlöny 1869. 53. sz.
Vasárnapi Ujság 1880. 19. sz. arczk., 1885. 35. sz. (Nekr.).
1885: Nemzet 235., P. Napló 235., Egyetértés 235. sz. (Nekr.).
Pallas Nagy Lexikona XIII. 470. l.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi