Rákosi András,

Full text search

Rákosi András,
énekszerző A XVII. század elejéről.
Munkája: Szép Historia egy Pharisaeus és egy Publicanusnak Imádságokról; melyben mind az Maga hivőknek és a Maga meg ismérteknek Könyörgések, rövid válaszszal megiratik. Autore Andrea Rakosino: Ad Notam: Gondolkodgyál' Ember az te bűneidről, &c. (Fametszet, mely lakomát ábrázol, zenészekkel.) Nyo(matott 1638. eszt)endőben, Kolozsvár, 4-rét 3 ív = 12 sztalan levél. (Végső verse: Székel földen lakván Szent Palon ez irám, Az Tizen-háromban Ezer-Hatszáz után, Istentől jobb időt, s egésséget várván, Kit tudom meg-is ád az Imádság után. Finis. Ezen könyv ma ismert egyetlen példányában a czímlap aljának egy része, épen ott, hol a nyomtatási év állott, ki van szakadva, hogy azonban ott 1638 évszám állott, kétségtelen. Megvan ugyanis azon gyűjteményes kötetnek, melyből a leírt egyetlen példány került, 1848-ban készített és néhai Kriza Jánossal közlött lajstroma, melyben ezen könyv röviden így van czímezve: «Szép historia a Phariseusról és Publicanusról. Rákosi András. 1638.». Ezen évszámot a lajstrom készítője az akkor még ép czímlapról vette s az nem vonatkozhatik másra, mint a nyomtatásra, minthogy az iratás ideje az utolsó vers szerint 1613. Hogy kolozsvári nyomás, bizonyítja Abrugyi György kolozsvári nyomdásznak ajánlása. A könyv utolsó levelének hátlapját a világ teremtését ábrázoló fametszet foglalja el, mely Sztárai Miklósnak Kolozsvárt 1581-ben nyomtatott Özönvíz históriájában is látható. E bibliai alapra épített erkölcsi irányú tanköltemény egyetlen példánya megvan az Erd. Múzeum könyvtárában.
Szabó Károly, Régi M. Könyvtár I. 297. l.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi