Sarudy Ottó,

Full text search

Sarudy Ottó,
állami tanítóképzőintézeti tanár, előbbinek testvéröcscse, született 1872. febr. 7. Cselejben (Zemplénm.); tanulását részben magánúton végezte; gymnasiumba Sátoralja-Ujhelyben járt a piaristáknál; a IV. osztály befejezése után Sárospatakra ment, a hol az állami tanítóképző-intézetet végezte el. Ezután egy évig tanító volt Edelényben (Borsodmegye). Majd Budapesten az áll. polgári-iskolai tanítóképző-intézet nyelvtörténet-tudományi és zenei szakcsoportjának befejezése után polgári iskolai tanítói, két év mulva pedig tanítóképző-intézeti tanári oklevelet szerzett. Két és fél évig az érsekújvári polgári leányiskolában, egyig az alsó-lendvai áll. polgári iskolában tanított; azóta az áll. tanítóképző-intézetben működik, előbb Znióváralján, jelenleg Pápán.
Czikkei a Pápai Lapokban (1901. 31–33. szám. Balassi és Petőfi), a M. Tanítóképzőben és a Hivatalos Közlönyben (birálatok).
Munkái:
1. Zsoltárok és dicséretek. Ev. ref. egyházi énekkarok, tanítóképző-intézetek és a középiskolák felső osztályai számára. 1. füzet. Budapest, 1902.
2. Magyar énekiskola. Tanító- és tanítónőképző-intézetek számára. U. ott, 1903–1904. Három rész. (Hodossy Bélával együtt.)
3. Magyar stilisztika és a közéleti fogalmazványok. Tanító- és tanítónőképző-intézetek számára. Szerkesztették és olvasókönyvvel ellátták. U. ott, 1903. (Köveskuti Jenővel együtt).
4. Magyar énekiskola a tanítóképzők számára. U. ott, 1904. (Hodossy Bélával együtt.) 3 füzet.
5. 100 magyar férfikar népénekkarok, tanítók és tanítójelöltek számára. U. ott, 1904.
6. Poetika, retorika és olvasókönyv a tanító- és tanítónőképző-intézetek II. osztálya számára. U. ott, 1904. (Ism. Hivatalos Közlöny 1905.)
M. Könyvészet 1902–1904. és önéletrajzi adatok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi