Teleki Géza gróf (széki)

Full text search

Teleki Géza gróf (széki)
val b. titkos tanácsos, volt országgyűlési képviselő és belügyminiszter, a m. tudom. Akadémia igazgatótanácsának tagja, a történelmi társulat elnöke, T. Ede gróf és Haller Matild grófnő fia, szül. 1843. szept. 28. Deésen, a kath. ágból; középiskolai tanulmányait Nagybányán, Nagyváradon és Marosvásárhelyt végezve, gazdaságot tanulni a hohenheimi akadémiára ment. Majd a jogi tanulmányok befejezése után Kővár vidékén volt tiszteleti jegyző. Kővár vidéke külön törvényhatóságának feloszlatása után, Szatmár vármegye közügyeiben vett részt, mint a közigazgatási bizottság tagja. 1875-ben választották meg első ízben országgyűlési képviselőnek a kis-nyírjesi kerületből; attól fogva hetedízben képviselte a jelenlegi somkuti kerületet. A szabadelvű párt híve volt Kovách László halála után a képviselőház háznagyává választották meg, de csakhamar, midőn Tisza Kálmán a miniszterelnöki széket elfoglalta s a belügyi tárczától megvált, ő lett a Tisza-kabinet belügyminisztere és Tibád Antal államtitkárjával ő dolgozta ki a közigazgatási reformjavaslatokat. Tisza Kálmánnal együtt ő is kilépett a miniszterségből s ekkor valóságos belső titkos tanácsossá neveztetett ki; a m. tudom. Akadémia 1899. máj. 4. választotta meg az igazgatótanács tagjává. Hivatalától megválván, társadalmi munkásságra szenteli idejét és több tudományos és jótékony egyesület és részvénytársaság élén áll, nevezetesen a történelmi társulat elnöke, a Petőfi-Társaság tiszteletbeli tagja, Klotild nevét viselő árvagyermekeket nevelő budai szeretetház és a szegény szermekek nyári szünidői menházairól s üdüléséről gondoskodó egyesület, a fehérkereszt egyesület lelenczházának sat. előljárója.
Elbeszéléseket írt a Fővárosi Lapokba (1864–71); egy ismert népdalokból összeállított népdalművet is szerkesztett és a történelmi társulat közgyűlésein mondott beszédeit a Századok közölte.
Munkái:
1. Egy rút hölgy története. Regény, írta Dincklage Campe bárónő, ford... és Szépfaludy Ő. Ferencz. Pest, 1872.
2. Az elhagyatott kisdedeket (lelenczeket) falusi telepen, családban kell nevelni. Tervezte a lelenczügy rendezésére. Bpest, 1893.
3. A lelenczügy rendezése. Irta és a millenniumi közegészségügyi és orvosügyi kongresszusnak 1896. szept. 15. tartott ülésén felolvasta. U. ott, 1896.
4. Teleki Mihály anyja. U. ott, 1904. (Különny. a Századokból).
Petrik, Könyvészete és M. Könyvészet 1886–1900.
Vasárnapi Ujság 1889. 25. sz. arcz.
Ország-Világ 1891. 51. sz. arczk. és névaláírása.
Pallas Nagy Lexikona XVI. 41. I. és II. Pótlékkötet 1904. 680. l.
M. Nemzetségi Zsebkönyv. I. Főrangú Családok Bpest, 1888. 243. l.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi