Tregaunus

Full text search

Tregaunus
traui püspök, szül. Firenzében (Olaszország) a XII. század második felében, de mindenesetre 1185 előtt, minthogy 1206. évben már püspök volt. Bernard spalatói érsek Magyarországból vitte őt magával Dalmácziába, mert földije volt. Vajjon Bernarddal került-e Magyarországba is, és micsoda minőségben tartózkodott nálunk: arról forrásunk semmit sem mond. De nem valószínűtlen, hogy hozzánk is Bernarddal került mint ennek földije, s hogy éppen a kis Imre királyfi mellett volt ő is tanító. Ez onnan gondolható, mivel Bernarddal együtt ő is akkor hagyja el hazánkat, midőn Imre a nevelés alól már kikerült, Spalatóban pedig mindjárt tanítással foglalkozik; az érsek a clerikusok tanításával bízza őt meg, kiket a grammatikai tudományokra oktatott. Minthogy pedig a tudományokban jártas s az írás művészetében is otthonos volt, a trauiak elkérték őt Bernard érsektől, s náluk előbb «tabellio» (közjegyző-féle hivatalnok), majd főesperes lett. Minthogy pappá szenteltetéséről Tamás semmi említést sem tesz, bizonyára pap volt már akkor is, midőn Trauba került. Végre 1206. püspökjükké választották. Mint ilyenről azon érdekes megjegyzést teszi Tamás, hogy a traui egyházmegyét a régiség romjaiból lassanként új alakba hozta, s az egyházi tudományokat ott meghonosította, mert, úgymond maga is tudós és ékesszóló férfiú volt; s így a papságot és népet virágzó állapotba helyezte; a székesegyházat 1213-ban fölépítette. Az 1215. tartott laterani zsinat végzéseit, mert Bernard ekkor szélütött volt, T. hirdette ki. De több említést róla ezután nem találunk. 1229 táján Tamás spalatói főesperessel a spalatói érsekségre is kijelöltetett, s a nép hajlott is hozzá; de a magyar király közbelépése következtében ekkor Ugrin választatott meg érseknek. Meghalt 1254 vagy 1255-ben.
Munkája: Megírta elődjének bold. János traui püspöknek életét, hiteles okiratok és egy XII. századi legenda nyomán. (Ennek legendája egy névtelentől megírva a dalmácziai Lucius János kezeibe került, ki azt sajtó alá rendezte és jegyzetekkel látta el. E kéziratot kiadta Statilius János váczi püspök Velenczében. Ez volna-e a T. műve? Ámde bizonyos, hogy kiadta azt Farlati Illyricum sacrum cz. gyűjteményének IV. kötetében a 313. és köv. lapokon: Vita B. Joannis Traguriensis, vulgata a Treguano Archiep. Traguriensi cz. alatt.
Spalatói Tamás, Historia Salanitanorum Pontif. atque Spalat. (Schwandtner, fol. III.).
Gams, Series Episcoporum. Ratisbonae, 1873. 424. l.
Fejérpatahy László, Történetírás az Árpádok alatt. (Figyelő III. 253. l.).
Katholikus Szemle 1896. 541. l. (Békesi Emil).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi