Vajay Károly,

Full text search

Vajay Károly,
nyug. kir. törvényszéki biró, szül. 1825. Szatmárt. Az 1846. pozsonyi diétán Sztanaczky András akkori Szatmár városi követ mellett jurátusként vett részt s az 1846–47. ifjúsági mozgalmakban élénk része volt. A szabadságharczban előbb nemzetőri főhadnagy, majd segédtiszt volt. A fegyverletételt Kazinczy hadtestével élte át és az elfogatást elkerülendő, elbujdosott. 1849. okt. 28. Kis-Naményban elfogták és Debreczenben, majd Nagyváradon volt fogva. Kiszabadulván, az ügyvédi gyakorlattól eltiltatott; csak 1856-ban engedték meg neki, hogy azt folytathassa. Ez időtől szülővárosa közügyeinek és 1860. árvabizottmányi elnökké, 1861. a város főbirájává, majd országgyűlési képviselőjévé választották. Az országgyűlésen a határozati pártnak volt egy számottevő tagja. Tőle ered azon országos jelentőségű indítvány, hogy a még meg nem koronázott királyt az országgyűlés egyszerű «Felséges Úr» czímzéssel illesse. Az országgyűlés feloszlatása után haza ment. 1864. a ref. gymnasium tanügyi bizottmányi elnöke lett. Az atyjáról maradt értékes könyvtárt és gyűjteményeket a szatmári gymnasiumnak adományozta. 1867. a város másodszor is főbírónak választotta. 1869. után kir. ügyész lett, később pedig kir. törvényszéki biró. Kiváló szónok volt. Meghalt 1906. ápr. 10. Szatmár-Németiben.
Ifjú éveiben számos költeményt írt.
Czikke a M. Sajtóban (1856. 40. sz. Gőzhajózás a Szamoson).
Hátrahagyott naplójában a város történetére sok fontos adat található.
Budapesti Hirlap 1906. 102. sz. (Nekr.).
Magyarország Vármegyéi. Szatmár vármegye. Bpest, 1908. II. 143. l.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi