theologiai doktor, erdélymegyei áldozópap, egyetemi rendes tanár, papnevelőintézeti igazgató és a pesti egyetemen a hittudományi karnak bekebelezett hittudora,szül. 1815. nov. 22. Erdélyben, Gyergyó-Sz.-Miklóson; Csiksomlyón a gymnasiumot, Kolozsvárt a philosophiát és Pesten a középponti papnevelőben a theologiai tanulmányokat végezte 1840-ben. Ugyanezen év szept. 22. a pesti egyetemen theologiai doktori rangra emeltetett, szept. 6. pedig Gyulafehérvárott áldozó pappá szenteltetett, egyszersmind tanulmányi felügyelővé, egyházi számvevőhivatali taggá és a dogmatikai tanárává, 1842-ben pedig püspöki szentszéki ülnökké neveztetett ki. 1853-ban a bibliai, 1854-ben pedig az egyházi történet és jogtan tanári székében alkalmaztatott rendesen, mert 14 év alatt rendkívüli módon is volt alkalmazva, nevezetesen a szabadságharcz végnapjaiban és azután néhány hónapig gyergyó-szent-miklósi plébános helyettes, és 1852-ben székesegyházi hitszónoki minőségben. Pesten az egyetemi iskolának rendes tagja volt, Károlyfejérvárt pedig része volt az egyházi olvasó-egylet létrehozásában és vezényletében. A pesti kir. egyetemen theologiai rendes tanár, a marosvásárhelyi iskolában és papnevelőben igazgató volt. Meghalt 1887-ben.
Czikkei az erdélyi Mult és Jelen-ben (1845. 46. sz. Nézetek az erdélyi politikai nevelés jelen állása cz. közleményre vonatkozólag); a Religióban (1859. I. 45. sz. Adatok az erdélyi egyházi történelemhez néhány értekezés: Nyilatkozat Erdélyből a társulat iránt, mely ma Szent István Társulatnak neveztetik, Isteni gondviselés a papság felett; néhány czáfolat, több levél és még több egyházi tudósítás); a Családi Lapokban (1858. II. Családkápolnák jelentősége általában s különösen a reformatió korában), a Futárban (1859. Alba Julia), a M. Sionban (1863. A károlyfehérvári székesegyház történelmi és műépítészeti vázlatos leírása, 1869. A katholicismus állapota Erdélyben és különösen Háromszéken a reformatio előtt, alatt és után); írt a régi M. Sionba és a salzburgi egyházi lapokba is.
Munkái:
1. A pápai fejedelemség ésbirtok. Kolozsvár, 1860.
2. Kritikai jegyzetek Veszely Károly Compilatiói és felvilágosításaira. Kolozsvár, 1862.
3. Az erdélyi kath. statusgyülés a marosvásárhelyi kath. tanoda és nevelde jogtörténelmi szempontból. Maros-Vásárhely, 1868.
Ferenczy és Danielik, Magyar Írók I. 625. l.
Petrik Könyvészete
Armenia 1887., 223. l. M. Sion 1890. 629. l.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.