agrárpártok

Full text search

agrárpártok: a birtokos és szegényparasztság, továbbá a mezei munkásság politikai tömegszervezetei. Külön agrárpártok csak a századforduló évtizedeitől alakultak, részben a baloldali (szociáldemokrata, kommunista) munkáspártok és más tömegmozgalmi szervezetek, részben pedig a parasztság hasonló megmozdulásaihoz csatlakozva vagy azok részeként működtek. Az 1890-ben alakult Szociáldemokrata Párt (SZDP) a földmunkásságra is kiterjesztette tevékenységét, a Viharsarokban s egyebütt is több földmunkásegylet alakult. Az 1890-es évek forradalmi megmozdulásai és a hatósági terror hatására az SZDP lemondott az agrártömegek vezetéséről és szervezéséről, ezért a különféle szervezetek 1897-ben Várkonyi István vezetésével megalakították a Független Szocialista Pártot. E párt 10 évi fennállásának főként első esztendei voltak eredményesek: előbb a Nyírség és a Bodrogköz, majd a Mátra vidéke, D-Alföld, később szinte az egész ország és a magyar mellett más nemzetiségek is kapcsolatba kerültek e mozgalommal, mely földosztást, szervezkedési szabadságot, az életviszonyok javítását sürgette. Része volt az aratósztrájkok és más korabeli megmozdulások előkészítésében; népi hangvételű sajtója nagy hatással volt a tömegekre. Az SZDP időközben ismét visszahódította hívei egy részét, a hatósági üldözések is megritkították sorait, így 1900-ban az elégedetlenkedők élére Mezőfi Vilmos állott, aki Újjászervezett Szociáldemokrata Párt néven hívta létre mozgalmát. A párt 1907-ig állott fenn, főként a viharsarki szegény- és kisparasztok s részben földmunkások közül toborozta tagjait, lényegében radikális kispolgári eszméket hirdetett; hatásos szócsöve volt az ügyesen szerkesztett Szabad Szó. Maga Mezőfi 1905-ben bejutott a képviselőházba is. A munkástömegek fokozatosan fordultak el tőle. 1906 tavaszán alakult meg a békéscsabai Achim L. András vezetésével a Magyarországi Független Szocialista Parasztpárt, mely demokratikus paraszti célokat (földosztás, progresszív adózás stb.) tűzött zászlajára. Ez az Alföld szívében indult mozgalom Áchim meggyilkolásával véget is ért. 1909-ben alakult a kisbirtokosok érdekeiért harcoló Országos Függetlenségi és 48-as Gazda Párt, melyet előbb Nagyatádi Szabó István vezetett, majd az 1918-as forradalom és főként a 30-as válságévek után részben nevet és „gazdát” is cserélt, igyekezett földmunkás-tagozatába az agrárproletárokat is bevonni. Kebelén belül alakult és később mindjobban baloldali befolyás alá került a hatékony Parasztszövetség; alapításához az 1939-ben alakult forradalmi-demokratikus Nemzeti Parasztpárt is hozzájárult, mely a magyar történelem legkövetkezetesebb agrárpártja volt. A Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt egyaránt részt vállalt a II. világháború utáni újjáépítésben, tagjai voltak a baloldali koalíciónak. ( még: agrármozgalom, parasztmozgalom) – Irod. Földmunkás és szegényparaszt mozgalmak Magyarországon 1848–1948 (I–II., szerk. Pölöskei Ferenc–Szakács Kálmán, Bp., 1962).
Katona Imre

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi