allegória <gör. ’példázat’, ’képletes beszéd’>
allegória <gör. ’példázat’, ’képletes beszéd’>: a tropusok egyik fajtája, elvont fogalomnak vagy jelenségnek konkrét-statikus képben adott megszemélyesítése, kifejezése. Eredetét az archaikus gondolkodásnak abban a már közbeszédben is rögzített sajátságában kereshetjük, amelyik nem vagy alig különböztet dolgok és személyek, jel és jelölt (kifejezés és a kifejezés tartalma) között; ezért egykönnyen fel is cseréli azonosítja őket. Bőségesen él vele a folklór is valamennyi műfajában, sőt pl. az → állatmese poétikájának alapját képezi az allegorikus ábrázolás. A benne szereplő állatok (Ravasz Róka, Falánk Farkas stb.) és viszonyaik egyáltalán nem ezeknek az állatoknak és viszonyuknak, hanem emberi tulajdonságok és társadalmi viszonyok jellemzésére hivatottak. A „Kutya marását eb szőrivel kell bekötni” közmondás is allegória, mert a közvetlen kifejezett képsor jelentése nyilvánvalóan nem azonos önmagával, hanem elvont gondolat konkretizációja. Allegóriák szövik át meg át a lírai és rítusdalokat, gyermekfolklórt és allegóriának tekinthetjük a különböző → alakoskodások maszkásait is. – Irod. Veszelovszkij, A. N.: Isztoricseszkaja poetika (Leningrad, 1940); Pollok, Karl-Heinz: Studien zur Poetik und Komposition des balkanslawischen lyrischen Volksliedes (Opera Slavica, Band 5., Göttingen, 1964); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (Bp., 1965); Bartha János–Horváth T.–Józsa N. Mária–Szabó Zoltán: Kis magyar stilisztika (Bukarest, 1968); Vigotszkij, Lev Szemjonovics: Művészetpszichológia (Bp., 1968).
Istvánovits Márton
