bérlő halászat

Full text search

bérlő halászat: Az 1888:19. tc. – az ún. halászati törvény – értelmében a halászati jog tulajdonosai árveréseken adták bérbe a halászatot a legtöbbet ígérőnek. Többfelé hatalmas vízterületek összpontosultak egy-egy bérlő kezében, aki nem volt halász, hanem vállalkozó, s részért, hetibérért vagy napszámért alkalmazott halászokkal dolgoztatott. Sok esetben csak a banda vezetője volt halász, a többi alkalmi munkás. A nagyfokú fluktuáció miatt kevesebb lehetőség nyílt arra, hogy az új generáció alaposan megtanulja a halászatot, átvegye és ápolja a a hagyományokat. A tanult halászok viszont bérletet keresve járták az országot, ami sok kölcsönhatást eredményezett. A nagyhálós bandák mellett a bérlő kishalászoknak is adott ki vizet, vagy bizonyos kisszerszámra területi engedélyt. A bérlő halászat idejére jellemző volt a szezonhalászok nagy száma, akik az év bizonyos szakaszában foglalkoztak csak halászattal. Bár a halászati jog bérbeadása már a feudalizmusban, a céhes halászat kereteiben is szokás volt, akkor a bérlők maguk a halászok voltak. A bérlő halászatot a 6700/1945. ME. rendelet szüntette meg azzal, hogy az állami tulajdonba vett vizeket a szövetkezeteknek adta ki. ( még: szövetkezeti halász) – Irod. Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).
Solymos Ede

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi