bokorháló
bokorháló: a → hajtóhalászat országosan elterjedt eszköze, félkör alakú vesszőkávára szerelt zsákszerű háló. Függőleges állású nyele villa alakú, ennek két ága a kávát összekötő ínhoz, nyélrésze a káva felső részéhez van rögzítve. A bokorhálót a hal búvóhelyéül szolgáló bokrok, parti mélyedések (padmaly) elé állítják, és a víz, a bokor ütögetésével (zurbolás, gübülés) belezavarják a pihenő halat. A meghalászandó víz jellegétől, az együtt halászók számától függően különböző méretű bokorhálót használnak még ugyanazon vidéken is. A Duna mellékén pl. 1,5–4,5 m között változik a kávájának átmérője, kisebb folyókon (Hernád, Sajó) az 1 m-t sem éri el. A különböző nagyságú bokorhálók neve vidékenként más és más; a hajtás megoldása is eltéréseket mutat. A Dunán és a Tiszán, néhány mellékfolyón a bokorháló, a bokorszák, bokrászó terminológia az általános. Az elnevezés a használat módját tükrözi: a bokrok alól űzi az együtt dolgozó két-három halász a halakat a hálóba. Az erdélyi hegyi patakok egy ember által is használható, kisméretű bokorhálóit → farkasháló, farszák néven ismerjük. A bokorháló típusába tartozik a Hernádon használt meriszák, villásháló, de ennek haszhálata eltér a tkp.-i bokorhálóétól: 10–20 meriszákos halász lába között a hálóval „elrekeszti” a folyót, társaik pedig néhány száz méterről indulva hajtják feléjük a halakat. A Kettős-Körös vidéki bokorháló-típusú csömpöly szintén a közös hajtóhalászat eszköze. Különböző kisméretű bokorhálókat az Ormánságban kácsérnak neveznek. A helyi variációjának tekinthető a Balaton környékéről közölt bukálóháló, kemenceháló, a balatoni Berek halászainak → turbukhálója, a Hetésben használatos vonyuháló, huzuháló. A bokorháló-típusú szerszámok Ny-Európában széles körben elterjedtek, s a szomszéd népek halászatának is jellegzetes eszközei a vízrajzi viszonyok különbözősége magyarázta sokféle helyi variánssal. Az átadás-átvétel kérdései még tisztázatlanok. Többszörös átvételre is gondolhatunk; az ismeretlen eredetű terminológiák (csömpöly, kácsér), a szláv eredetű szák esetleg több irányú kulturális hatás emlékét őrzik. Bizonyíthatónak tűnik a kapcsolat a D-orosz területeken és a Duna-delta orosz halászaitól ismert turbuk nevű bokorhálóval is. A turbuk ugyan a magyar halászatban más típusú szerszámokra is átvivődött, de a 16. sz.-i erdélyi okleveles adat (1537: turbok) esetleg erre vonatkoztatható. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Jankó János: A Balaton melléki lakosság néprajza (Bp., 1902); Solymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához (Gyula, 1960).
Szilágyi Miklós
