bükkmakk
bükkmakk: a bükk (lat. Fagus silvatica) termése. A bükkmakkot még napjainkban is gyűjtik (Kőszeg vidéke, Zala, Börzsöny hegység, Gömör, Zempléni-hegység, Székelyföld). Az udvarhelyi székelyeknél az asszonyok ősz idején csapatosan járják az erdőt és összeszedik a bükkmakkot. A makkászás náluk éppen olyan elmaradhatatlan munka, mint a szántás vagy az aratás. A megszárított bükkmakkból a főzéshez, sütéshez olajat sajtolnak, amit már a 18. sz. végi közlések is említenek. A Szernye-mocsár környéki magyar falvakban a két világháború között az összegyűjtött bükkmakkot télire rakták el s nyersen, leforrázva fogyasztották. Veszelszki Antal szerint (1798) a pásztorok is nyersen és hamu alatt sütve eszik. A bükkmakkra ráeresztik a kondát is (→ makkoltatás). A bükkmakk már a prehisztorikus Európában fontos táplálék volt. Megemlékezik a fogyasztásáról Plinius is. Nélkülözhetetlen tápláléka volt a középkori szlávságnak. Táplálkozás céljából napjainkban is gyűjtik a lengyelek, nagyoroszok, ukránok, szlovákok. A bükkmakkon kívül népünk helyenként az összeőrölt tölgymakkot → ínségeledelnek fogyasztotta. A magyáfa (molyhos tölgy, lat. Quercus pubescens) makkját pásztoraink mint a gesztenyét sütötték. – Irod. K. Mátyus István: Ó- és új diaetetica ... (I–VI., Pozsony, 1787–1793); Veszelszki Antal: A’ növény palánták’ országából való erdei, és mezei gyűjtemény vagyis fa- és fűszeres könyv (Pest, 1798); Moszyński, K.: Kultura ludowa slowian (I., Krakow, 1929); Viski Károly: Adalékok Udvarhelyszék néprajzához. Makkászás (Népr. Ért., 1932); Rapaics Raymund: A kenyér és a táplálékot szolgáltató növényeink története (Bp., 1934); Hensel, Witold: Die Slawen im frühen Mittelalter (Berlin, 1965).
Gunda Béla
